ősbutaságok
közhelyek elemzése és egyéb írások

I. II. III. IV. Kuba Szellem

Egy antiglobalista naplójából

Életem abból áll, hogy a erőt nem kímélve a közjó és az emberiség nevében tüntessek a világ legkülönbözőbb pontjain. Szerencsére mindig van alkalom, ha meg nincs, kitalálunk egyet a haverokkal.

Most is szóltak, hogy összeült a G-8 vagy az EU vagy a Nemzetközi Félhold vagy valami más, kit érdekel mi ül össze, a lényeg, hogy megyünk tüntetni!

Kezdtem is csomagolni. A szokásos holmik már eleve össze is voltak készítve: tibeti zászló, sarlókalapács, Greenpeace- és WWF-logó, Che-póló, horogkereszt, palesztín fejkendő, valamint amerikai és izraeli zászlók nagyobb mennyiségben (ezekből azért kell több, mert fogyóeszközök, ugyanis égetve lesznek).

Küldtem apámnak – aki egy multinacionális cég ügyvezető igazgatója – egy emailt, hogy fogytán a pénzem, s legyen szíves átutalni aranykártyámra egy kisebb zsebpénzt, mondjuk 50 ezer dollárt, mert csak valahogy meg kell élnem a két hét alatt, míg a tiltakozás tart. Apám erre csak 40 ezret utalt át – hát, ez csak növelte antiglobalista elszántságomat és gyűlöletemet a multinacionalista cégek ellen!

Mondták, hogy most kell csomagolni homoszexuális szivárványzászlót is. Ettől kicsit megijedtem, mert én csak a lányokat szeretem, de azokat nagyon. Ha egy buzi esetleg megpaskolná a seggemet, hát azonnal bevernék a pofájába. De aztán a haverok megnyugtattak, hogy nem kell ténylegesen is homoszexuálisnak lennem, csak távolról kell őket támogatni. Ja, hát így más. Ha nem próbálnak kikezdeni velem, örömest támogatom őket, s lengetem zászlójukat.

Kérdeztem, hogy kell-e vinni festéksprét, de mondták, hogy most nem, mert ezúttal nem fogunk festéket spriccelni szőrmekabátot viselő járókelőkre ily módon kiállva a hódok és az oposszumok polgári és politikai szabadságjogaiért, hanem mi magunk fogunk szőrmébe öltözni: egyik részünk pandának lesz öltözve, másik részünk jegesmedvének. Állítólag a XXI. sz. végéig a tengerek vízszintje fél kilométert emelkedik, s csak a Himalája marad szárazon, ami sérti a jegesmedvék és a pandák jogait, s mindezt a rohadt világcégek csinálják, mert szemét üzleti érdekük, hogy magas legyen a vízszint!

A haverok állati jók. Az egyik haverom tavelyelőtt még neonáci volt, aztán megunta és kommunista lett, de most már azt is megunta, így jelenleg meggyőződéses reformbudhista és minden idejét a partravetődött bálnák megmentésének szenteli. A másik haver eddig hat szektában volt tag, de mind megunta, most éppen ateistaként küzd a  pandák emberi jogaiért. Hárman együtt lépcsőzetes éhségsztrájkot tartunk immár 10 hónapja: én nem eszem három órán keresztül, majd az egyik haver nem eszik három órán keresztül, s így tovább.

Szóval nagyszerűnek igérkezik a tüntetés. Két hétig fog tartani, persze majd esténként visszamegyünk ötcsillagos szállodai szobánkba, mégiscsak meg kell mosakodni, meg erőt gyűjteni a következő napra.

Nekem legjobban az tetszik, amikor drogozunk, majd megkeressük a legközelebbi McDonalds-gyorséttermet, s bezúzzuk az ablakait, majd felborogatunk közeli autókat.

Amikor a rendőrség elkap minket, akkor meg azt mondjuk, hogy polgári engedetlenséget gyakorlunk, s egyébként meg a rendőrség a multinacionális korporációk bábja. Ha ezután sem engednek szabadon, telefonálunk apámnak, aki majd küldi az ügyvédjét.

 

* * * * * * * * * * * *

Ajánlott további olvasmányok:

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások:

Eddig 12 komment érkezett ()

1. Cuba Libre c.C.
2009. 12. 15. 10:32

kedves Bircaman !

Ezt így is lehet látni, de szerintem nem így van.Sok elem keveredhet az antiglobalisták között is, de ez csak azt jelenti, hogy ők is több irányból jönnek. Ami valóban összekapcsolja őket, az a lelkesedés és a tenni akarás és elsősorban az, hogy látják, milyen károkat okoz a világban a kapitalizmus profitéhsége. de még ha egyes elemekkel én sem értek egyet, azt azért megmutatja, hogy a világban másképp is ehet gondolkodni, mint ahogyan azt a hivatalos verzió szeretné. Talán az sem állja meg a helyét, hogy mindenkinek apuka utalja a pénzt és ötcsillagos szállodákban laknak.én személyesen ismerek egy fiatal jogászt, aki komoly aktivista, de egyben egy felelősen gondolkodó fiatal családapa is, akit az motivál, hogy gyermekei egy élhető, gazdaságilag és környezetileg is. Biztosan van sok káoszkereső is, de szerintem többen vannak, akik komolyan és őszintén gondolják. A zászlóégető idióták biztosan nem tartoznak közéjük.Che pólóm nekem is van, több is, hordom is őket, kedvencem a feketén nyomott vörös és egy fekete, amelyen nagy vörös betűkkel áll ez: CHE-hasta la victoria siempre! Mégsem gondolom, hogy gonosz lennék :-)

Üdv:CL.........

2. erlauer
2009. 12. 15. 10:58

Cuba, én azért szívesen összehasonlítanám azokat a károkat, amelyeket a kapitalizmus "profitéhsége" okozott azokkal, amelyeket az antikapitalizmus és antiglobalizmus versenyképtelensége, és az ebből fakadó diktatúra, random szegénység, ГУЛАГ- és KZ-lágerek, rendőrállamok.

3. Cuba Libre c.C.
2009. 12. 15. 12:00

kedves Erlauer !

Nem vagyok híve sem a gulágoknak, sem a KZ-lágereknek, sem a rendőrállamoknak. Sőt, a leninizmusnak sem, semminek, ami ehhez kapcsolódik. Sehol nem csináltam semmi ilyesminek reklámot és nem is fogok.
De azt nagyon is gondolom, hogy a világban annyi az igazságtalanság, hogy fel kell lépni ellene. Ennek legjobb módja nem az, ha a nemzetközi /globális/ konszerneknek szabad kezet adunk, hanem az, ha megértjük, hogy a világ gondja ma már nem a javak termelése, hanem azok igazságos elosztása. De mindenek előtt a munka igazságos elosztása, mert a technológiai fejlődés miatt ma a világban egyetlen igazi hiánycikk van : a munka lehetősége.A jelenlegi rendszer lényege éppen abban áll, hogy egyes csoportok technológiai előnyük és az ehhez kapcsolódó gazdasági és politikai hatalommal éppen ezt az igazságtalanságot építik ki, az embert magát is nyersanyagnak kezelve.A technikai és társadalmi fejlődés viszont elért egy pontot, amikor minderről új kiegyezésre van szükség.Egy olyanra, amely mindenki számára megnyitja az utat egy a közmegegyezésen alapuló átlagos, normális élet felé.mert mi lesz akkor, ha az utolsó fát is kivágták és nem kapsz levegőt az új bútorok között ? Miért jó az a rendszer, ahol a termeléshez semmivel sem hozzájáruló tulajdonosok, örökösök Monte Carlo partjainál egy yachton töltik az időt, míg a világon több milliárdnyi ember a napi szükségleteit is alig tudja előteremteni? Most lehet érvelni, hogy ez szociális demagógia.Csak nem az. Ugyanis a kapitalista termelés gazdaságosságáról is csak addig lehet beszélni, míg ezek a viszonyok fennállnak. Mi lesz, ha nincs már lehetőség hódításra, bővülésre ? Miért kell mindig növekedni ?
Másrészt. én ehhez a meggyőződéshez annak ellenére jutottam el, hogy a kapitalizmus nem kényszerít egzisztenciális harcra, élhetnék egészen másképp is és nem kellene törődnöm sem azzal, hogy akinek a jövedelme tőlem függ, vajon miből és hogyan él meg. Nem irigység vagy valami ehhez hasonló hajt, hanem a felismerés.Az, hogy akik a mostani rendszer filozófiáját hirdetik a népnek, nem tudnak többet, mint én, nem tudják saját dolgukat sem jobban csinálni. Abból élnek, hogy mást hitetnek el az emberekkel, mint ami valóban van.
Mert : az igazságos társadalom nem azért nem lehetséges, mert szemben áll az emberi természettel. A helyzet az, hogy az ember azért olyan, amilyen sokszor ma, mert minden erővel ilyennek szocializálják. Ez is csak egy ilyen "apró" kérdés. Ha más szocializációt kapna, másképp is látná a dolgokat.Ezért megy a harc a fejekért, hogy ne azt gondolják, amit maguktól gondolnának és ne tegyék fel a kérdéseket, amelyekre nem akarnak őszinte válaszokat adni.
Na, ennyi röviden :-)

Üdv:CL.......

4. maxval bircaman (szerkesztő)
2009. 12. 15. 12:09

"Miért jó az a rendszer, ahol a termeléshez semmivel sem hozzájáruló tulajdonosok, örökösök Monte Carlo partjainál egy yachton töltik az időt"

ez a jellemző szerinted?

5. Cuba Libre c.C.
2009. 12. 15. 12:16

kedves Bircaman !

Ez egy kép, ami könnyen érthető, de szerintem rávilágít a lényegre akkor is, ha természetesen nem minden örökös vagy tulajdonos yachtozik Monte Carló vizein.

Üdv:CL.....

6. maxval bircaman (szerkesztő)
2009. 12. 15. 13:13

az a gond, hogy nem világít rá a lényegre

az emberi szabadság egyik alapeleme a tulajdonhoz való jog
semmilyen alap nincs ennek korlátozására

az átlag tőkés egyébként mikró-, kis- vagy középvállalkozó
jellemzően maga is részt vesz a munkában

a nagytőke esetében is általában ott van a folyamatok ellenőrzőjeként a tőkés

még az óriáscégek esetében is a tulajdonos általában képviseli magát, részt vesz

a cég életében be nem folyás ritka

na és abban a ritka esetben, amikor valaki csak befektető egy cégben, az miért gond?

ami pedig az örökösöket illeti, az ember joga, hogy vagyonát gyermekeire hagyja... ez mindig így volt, csak marx találta ki, hogy ez így nem jó...

7. erlauer
2009. 12. 15. 15:56

@ 3. Cuba Libre c.C.

Nagyon nem szeretem az "igazságos" szót. Ugyanis mindenki mást ért rajta. Van, aki szerint az az igazságos, ha szociális egyenlőség van, akinek több van, attól elvesszük, és odaadjuk annak, akinek nincs (vagy kevesebb van). Mások szerint ez nagyon igazságtalan, ahogy általában az egyenlőség igazságtalan.
És talán káros is, mert ahol szociális egyenlőség van, ott "leül" a gazdaság, mert amit nyerni lehetne az üzleten, azt úgyis elveszi az állam, például adóban, hogy odaadja a veszteseknek. Ahol leül a gazdaság, ott az államnek kell erőnek erejével működtetni - megette a fene, máris a diktatúránál vagyunk.

8. Cuba Libre c.C.
2009. 12. 15. 16:43

kedves Bircaman !

Ez igaz, a tulajdonjog képezheti vita tárgyát.De akkor meg kell kérdeznünk, hogyan lehet a nigériai olaj nemzetközi társaságok tulajdona és miként lesz az amazonasi fa ugyancsak külföldi befektetők tulajdona. Természetesen én sem gondolom, hogy bárki személyi tulajdonát el kell venni, de meg kell beszélni, mire szerezhetnek emberek egyes csoportjai tulajdonosi jogokat.

A világgazdaság bajait nem a kis- és középvállalkozók okozzák.Ők gyakorlatilag a bankokon és a megrendelési-, kereskedelmi rendszereken keresztül csak kiszolgálók.A tulajdon maga is javarészt bankkölcsönökkel terhelt.

A nagy rendszerek tulajdonosai a közvetlen tervezésben és irányításban szerintem nem vesznek részt. Az előkészített döntések közül választanak--saját, és nem népgazdasági stb. érdekek szerint.Ez a baj velük.

Az örökösödési jogot nem vitatom én sem, természetesen, de annak elő foka az, hogy meghatározzuk, kinek mennyi tulajdona lehet ebből a világból.

Üdv:CL......

9. Cuba Libre c.C.
2009. 12. 15. 16:47

Kedves Erlauer !

Én az igazságosságot inkább úgy értem, hogy a rendszer maga adjon esélyt mindenkinek, hogy abban a saját és a köz javára kiteljesedhessék és ezek az esélyek legyenek egyenlőek. Ez persze azt is jelenti, hogy aki nem hajlandó az esélyeit és lehetőségeit használni, arra nem vonatkozik az egyenlőség kényszere.Nem egyenlősdire, hanem egyenlőségre gondolok.

Üdv:CL.....

10. erlauer
2009. 12. 15. 22:05

Na, és mi lesz azzal, aki nem tudja, vagy nem akarja az esélyeit kihasználni? Dögöljön meg?

11. maxval bircaman (szerkesztő)
2009. 12. 16. 7:32

"A nagy rendszerek tulajdonosai a közvetlen tervezésben és irányításban szerintem nem vesznek részt. Az előkészített döntések közül választanak--saját, és nem népgazdasági stb. érdekek szerint.Ez a baj velük."

szerintem meg ez nem baj egyáltalán
ha mindenki a saját érdekeit nézi, az össztársadalmi szinten egy hatékony, fejlődő társadalmat eredményez

egyébként még az sem igaz, hogy a nagy világcégek munkájában nem vesz részt a tulaj
nézd végig a legnagyobb cégek listáját . meg fogsz lepődni
mondjuk így hirtelen gondolj a microsoftra és bill gatesre

12. Balango
2011. 11. 20. 0:35

A cikk gyenge.

Ezzel szemben áll a valóság, ami egészen mást mutat:

Nem volt egyszerű összehozni az interjút, így adódik a kérdés: a sok elfoglaltság mellett hogyan telik egy átlagos napod aktivistaként, illetve magánemberként?

"Kilenctől ötig – vagyis: tíztől hatig, mert mindig kések – egy nemzetközi civil szervezetnél dolgozom, jelenleg főként két ENSZ Egyezménnyel (a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló, a másik pedig a Kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyve). Mostanában eléggé kaotikusak a napjaim, folyton hívnak, interjúk vannak – az elmúlt három hét nagyon pörgős volt. Egyébként meg ugyanúgy, mint előtte: dolgozom és aktivista vagyok. Eddig is ez volt.

19 éves korom óta vagyok aktivista, sok mindent csinálok. Emberi jogi szakon végeztem a CEU-n, (Közép-európai Egyetem – a szerk.) hogy az elméleti tudás is a fejemben legyen, ne csak az, amit aktivistaként tanultam, a „terepen”. Sosem akartam olyan aktivista lenni, aki csak egy dologgal foglalkozik. Attól függ, hogy éppen mit csinálok, hogy hol érzem azt, hogy hasznos lehetnék. Emellett nyilván vannak olyan területek, amiket különösen fontosnak tartok. Amikor Gyöngyöspata volt, akkor 0-24-ben azt csináltam, akkor semmi más nem fért bele. Nyáron főleg pride-okra jártam, meg az itthoni Pride körül is voltak témák, akciók, melyek lekötöttek."

Ezt az egyébként csinos lányt pl. a globalizmus lovagjai pénzelik.
Ő aktivista. Csak így, egyszerűen.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.