ősbutaságok
közhelyek elemzése és egyéb írások

I. II. III. IV. Kuba Szellem

Passzivításomat megszakítom ideiglenesen. (Egyébként csak azért vagyok passzív, mert éppen egy más jellegű projekttel foglalkozom.)

Egy mártírokat védő navigátor igyekszik folyamatosan provokálni sokakat jelen felületen...

Sajnos többen bedőlnek neki.

Nevezett provokátor fő jellemzői:

minden komoly civil megmozdulást, mely a jelenlegi kormányzat autoritárius jellegű próbálkozásai ellen irányul, igyekszik nevetséges fényben feltüntetni,

igyekszik az ellenzéki erőket kommunistáknak beállítani, ezzel megbélyegezve őket, mindehhez olyan szinten elavult marxista-leninista nyelvezetet használva, melyet manapság már a nyíltan leninista pártok sem használnak,

igyekszik a cionizmust rasszista ideológiaként beállítani, ennek érdekében rendszeresen álnéven szélsőségesen arabellenes cikkeket hány a felületre, olyan stílusban, amely miatt az izraeli szélsőjobb is kizárná őt soraiból,

visszaélve történelmi személyiségek, köztük háborús hősök nevével, igyekszik antiszemitizmust szítani, többek között abszurd, a zsidó népet minden más nép fölé emelő megszólalásaival,

ócsárolja még azokat a résztvevőket is, akik mellesleg kommunista vagy kommunistaszimpatizáns nézetűek, de nem osztják az ő szélsőséges nyelvezetét,

folyamatosan igyekszik a politikát nácik kontra kommunisták alapon megjeleníteni, ezzel ellehetetlenítve bármilyen értelmes vitát.

Csak szóltam...

Hozzáteszem: szerintem a provokátoroknak is joguk van szólásszabadságra, azaz nem kívánom semmilyen formában senki elhallgattatását.

De azon érdemes elgondolkodni: mindez kinek, milyen erőknek áll érdekében? Egyet lehet találgatni...

 

U. i.: Remélem, hogy nem fogom elfelejteni, s be fogok jelentkezni mind a 16 nicknevem alatt és pluszot adok magamnak...

7
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások:

Eddig 42 komment érkezett ()

1. mártírvédő
2011. 06. 12. 19:25

(szalonképtelen hozzászólás kivételesen törölve)

2. solide
2011. 06. 12. 19:31

Kedves Maxval!
Hiányolom az írásaid. De, ha más projekt, az érthető. Majd. Addig időtöltésnek némi Beatles.
He's a real nowhere man,
Sitting in his Nowhere Land,
Making all his nowhere plans
for nobody.

3. mártírvédő
2011. 06. 12. 19:31

(szalonképtelen hozzászólás kivételesen törölve)

4. Бездомный (jehu)
2011. 06. 12. 19:41

Ez marhaság.

5. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 12. 19:44

4.

Sajnos nem az.

6. venember
2011. 06. 12. 19:48

Kedves Maxval, akarsz róla beszélni? :))

Ez ugyanis a vitának egy kevésbé elfogadott módja. Ha talán elmondanád, hogy mi is a felháborodás lényege és ezzel a nyilvánvalóan helytelen, avítt nézettel szemben te milyen megdönthetetlen tények és bizonyítékok birtokában mivel cáfolod azokat... :)

7. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 12. 19:50

6.

Felháborodás nincs. Sosem háborodom fel azért mert valaki nekem nem tetsző dolgokat mond.

Ez egy vélemény, semmi egyéb.

8. KerekesZS
2011. 06. 12. 20:12

Max, tudod vannak vitáink, mondhatni nem mindent látunk egészen egyformán, de ebben az esetben támogatlak. Azt is gondolom, hogy a nolblogról sokan mentek el miatta, valóban van neki egy stílusa, ami elől az ember hanyatt homlok menekül..

9. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 12. 20:26

8.

:-)

10. yankari
2011. 06. 12. 20:36

ne haragudj, de ez valóban nagy marhaság.

11. little
2011. 06. 12. 20:41

+

12. Funyi1
2011. 06. 12. 20:45

Ühüm! ... !!
... sz@rni rá, s egye a penész! ....
Nem kell vele foglalkozni! ....., ahol Jehu összes kiemelt a Mátrixban ... ??!!

13. kimitake
2011. 06. 12. 20:49

Beteg ember

14. Atlasz
2011. 06. 12. 21:22

Több, mint az Isten, mert Isten mindent tud, N. azonban mindent jobban tud!

15. Pare
2011. 06. 12. 22:05

Ha csak azt nézem, kikkel kerülsz egy oldalra, valószínűleg tévedsz!

16. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 12. 22:08

15.

Én nem kerülök "oldalra".

17. einhart
2011. 06. 12. 23:43

Sok mindenben egyetértünk, talán ugyanannyiban nem. De ez sajnos nagyon igaz. Sajnos két variáns létezik:

1. Vagy igazad van.
2. Vagy nincs. De az se jobb, mert akkor teljesen egyértelmű: navigator elmebeteg.

Ui: Sajnos az is lehet, hogy mindkettő.

18. mártírvédő
2011. 06. 13. 0:24

(szalonképtelen hozzászólás kivételesen törölve)

19. granicsar
2011. 06. 13. 0:54

Ajaj. Nem hiszem, hogy provokátor. Elmebetegnek se az. Őskövűlet, a XX. század közepét meghaladni képtelen ember. Jól képzett, de bölcsesség nem adatott meg neki. Sajnos, éppen ezen ok miatt nagyon veszélyes.

20. mártírvédő
2011. 06. 13. 1:32

(szalonképtelen hozzászólás kivételesen törölve)

21. Бездомный (jehu)
2011. 06. 13. 10:03

Csak megismételni tudom: posztod tartalmi szempontból hülye, morális szempontból pedig tisztességtelen.

22. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 10:13

21.

Oké, akkor véleményünk nem egyezik.

23. Nefelejcs
2011. 06. 13. 11:02

Nekem meg nagyon tetszik, amit írtál. Egyrészt, igazad van, a jóember beleköt az élő fába is. Nem tud másra gondolni, és akármelyik poszthoz odaviszi a témáját, linkjét, felháborodását.
Ez volt a tartalmi.

Morális szempontból is nagyszerűnek tartom, ui. nem lehülyézted, hanem tételesen felsoroltad a tévedéseit és túlzásait, olyat is mondva, ami nekem eddig fel sem tűnt. Szóval, bravo.

Hogy kikkel kerülsz egy oldalra, az ugyebár, változó. :)) Most velem is.

24. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 11:14

23.

Én nem gondolkozom oldalokban. Magam - mint ismert - globalista keresztény antinacionalista neokonzervatív liberális vagyok, s elég kevés olyan ember van, aki hasonló nézeteket vall. A fideszesek baloldalinak tartanak, az emeszpések meg jobboldalinak.

Pl. abban a kérdéssel, hogy jó dolog joghurtot enni és kedves állat a kutya, Hitlerrel vagyok egy oldalon... abban meg, hogy a film a legerősebb hatást kifejtő művészet Leninnel... :-)

25. Бездомный (jehu)
2011. 06. 13. 11:57

22.
Hát itt nem egyszerű véleménykülönbségről van szó: rágalmazón vádaskodsz, olyasmivel, amiről magad is tudud, hogy hamis - föltéve, hogy nem hülyültél el teljesen.
Amit csináltál, nem alkalmas tárgyszerű vitára, nem alkalmas semmire, ami méltányos, méltányolható bírálat lehetne.
Szégyenletes.

26. Nefelejcs
2011. 06. 13. 12:33

Hát én csak lehátaztam azon, amit Pare írt...

Jehu, az illető, akiről beszéltünk, már majd mindenkit megvádolt mindefélével, főleg fasizmussal, anticionizmussal. Miért baj, hogy valaki posztban jelenti ki, hogy túloz? Már annyian megtettük kommentben és már annyian le lettünk dorongolva.
Vitára meg igen alkalmas, amit Maxi írt, hiszen pontokba szedte. Úgy látom, hogy te nem értesz egyet vele - de hát többünk meg igen.

Amúgy, az a felvetés, hogy provokátor... már nekem is megfordult a fejemben, hogy ki és miért támogatja "fentről", de hát alapjában nem rossz az, amit ő mond, csak a stílllel van bajom és az omniprésence-cel, omnipotenciával: mindenhol mindenkit ledorongolni. Mi értelme?
Hogy antiszemitizmust akarna szítani, nem hiszem, (hogy Maxival is vitatkozzak), de hogy sikerül neki, abban már lehet valami.

27. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 13:45

25.

Nem tartom magamat az örök igazság birtokosának.

Mindenesetre azt hiszem, hogy nem tévedtem ez ügyben. A másik lehetőség az ami a 17. hozzászólásban szerepelt.

28. einhart
2011. 06. 13. 13:47

25. Бездомный (jehu)
2011. 06. 13. 11:57

Csendőr!

Nagyon örülök, hogy végre vitára is hajlandó vagy másként gondolkodókkal és nem egyszerűen csak kinyilatkoztatod az isteni igazságot. Mármint, amire te hiszed. Csakhogy még mindig erős hiányosságaid vannak. Így például továbbra is érzelemből vitatkozol. Maxval érveket hozott navigator ellen, te pedig jó csendőrként megóvod őt. Azonban ész érveket továbbra sem látunk tőled! Cáfold meg, amit írt. Az, hogy azt mondod rá "nem így van", az elmegy általános iskola 2. osztályáig. Utána már kialakul az ember vitakészsége. Ha ez nincs meg., akkor ezen a szintnél följebb már nehéz lépni.

29. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 14:00

26.

Én nyomon követtem egy bizonyos ideje nevezett tevékenységét.

Még a rádióban is meghallgattam! Mert ő nem csak interneten, s nyomtatott médiákba ír, hanem betelefonál műsorokba. Röhej volt, hogy amikor betelefonált, a műsorvezető nagyon finoman ugyan, de kb. úgy bánt vele, mint egy elmebeteggel.

30. granicsar
2011. 06. 13. 14:56

A másik ilyen provokátor meg szerintem Jehu. Ha valaki elolvassa amit ír, hát... Én már régen nem olvasom és pont az a véleményem, mint navigátorról.... Vénemberek, akik felett eljárt az idő, de ők itt maradtak nekünk, hogy emlékeztessenek arra, milyenek is voltak a múlt század ötvenes évei és ilyen mentalitással rendelkeztek az akkori emberek.

31. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 15:23

30.

Ezt nem hiszem. Jehu egészen más. Ő következetesen képviseli mindig ugyanazt, ugyanolyan módon. Nem tapasztaltam nála soha hasonlót, mint mártírgyalázó kombinátornál, pedig minden írását el szoktam olvasni.

32. Nefelejcs
2011. 06. 13. 15:30

Grani, a "vénemberektől" tanulnunk kéne...és én is olyan maradtam, mint 85-ben voltam.

Terád meg nagyon kiváncsi vagyok. :))

33. granicsar
2011. 06. 13. 15:39

31
navigátort mindig elolvasom, igaz szóba nem állok már vele. Jehut soha. Egyszer olvastad és többet nem érdemes.
32
Vannak vénemberek, akiktől lehet tanulni és vannak, akiktől nem érdemes.
Aha, mint 85-ben. Csak azóta Svájcban vagy naccsasszony :DDD
Igaz én meg Moszkvában nacsalnyik :)

34. Nyírfa
2011. 06. 13. 15:45

Nem akartam belefolyni, de kedvelem Jehut, sok mindenben egyetértek vele.
Ezért visszautasítom Granicsár nem érvszerű megnyilatkozását a " vénemberekről ".
Granicsar , Hokoyoval karöltve , nemrégen, minősíthetetlen stílusban, mindent megtett azért, hogy szétrúgja FSP posztját, olyan útszéli, alpári hangnemben, amelyet magára valamit is adó ember nem használ.
Az minősítse tehát - ha már mindenáron minősíteni akartok - Navigátort -, aki maga tökéletes.
Granicsar, ha humanistát keresnék, vagy akárcsak tárgyilagos vitapartnert, nem Te
jutnál eszembe. Úgyhogy a Te véleményed, számomra ennyit is ér.

És, senkinél nem kötelező kommentelni!

35. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 15:45

33.

Az nekem nem gond, hogy valaki mást mond mint én. Jehu ráadásul az esetek többségében olyat mond, amivel alapvetően egyetértek, bár egyes megállapításait sokszor túlzónak tartom.

De mindez nem számít. Itt nem arról beszélünk, hogy kivel mennyire értek ennyit, mert ez teljesen irreveláns.

Én a mártírgyalázó kombinátor jelenségről írtam. Az, hogy történetesen szinte sosem értek egyet írásaival, teljesen másodlagos.

36. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 15:49

34.

A vita lényege a "minősítés". Nem látok semmilyen gondot bárki vagy bármi minősítésében.

37. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 15:49

32.

Megálltál 1985-ben? :-)

Nem hiszem.

38. Nyírfa
2011. 06. 13. 16:05

Maxval, a vita lényege a gondolatcsere. Annak érdekében, hogy közös nevezőre jussunk fontos kérdésekben, amelyek jó esetben előreviszik az életünket, de mindenképpen döntőek.

Mondd meg, milyen alapon minősíthetjük egymást?
Hogy Granicsart messze ívben kikerülném, személyes vélemény, nem ÍTÉLET.
Navigátor is olyan, amilyen, kerülöm, és nem ítélkezem felette.
Nem látod, hogy egymás legyőzéséről szól ez az egész?

39. granicsar
2011. 06. 13. 16:07

34
Nyírfácska, bunkócska :) Hát még mindig nem tudtad túltenni magad rajta ? Utyuli-putyuli :DDD
Hát az anyázó Herécskét hol hagytad? Hívjad csak, te széplélek :DDD
Van egy embertípus, amitől undorodom. Te közzéjük tartozol.

40. Nefelejcs
2011. 06. 13. 16:52

Ha már minősítés: van, aki sokat megtesz azért, hogy kapjon egy minősítést. :)
Ja, és az "én tökéletes vagyok" érzésben az említett igen előljár.

A lényeg: megint elolvastam a posztot és ottan fent vagyon írva, hogy "igyekszik folyamatosan provokálni sokakat jelen felületen". Na, a kutya itten van elásva nekem. Ezzel ui. nemigen lehet vitatkozni. Azzal sem, hogy "sajnos, sokan bedőlnek neki" (Tosz jut eszembe elsőnek)
Aztán Maxi azt se mondja, hogy hallgasson el, csak próbálja a helyére tenni, hogy mit kéne gondolnunk a jelenségről. Tényleg, mit?

41. maxval bircaman (szerkesztő)
2011. 06. 13. 18:58

40.

Nálam is jobban fogalmaztad meg a lényeget.

42. Nefelejcs
2011. 06. 13. 19:46

:D Téged idéztelek...

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.